Tudtam én, hogy előbb-utóbb minden tőkeharácsoló a pokol tüzén fog flekkenhúsként pörkölődni! Pláne, ha búr!

A dél-afrikai Shembe Egyház vezetője, Mthembu Énok atya perli ezt a vuvuzelaiparon hízott Neil van Schalkwyk (tartok tőle, ez a név csak írásban ilyen impozáns, próbáld csak meg méltóságteljesen kiejteni!) fickót, a Masincedane Sport társtulajdonosát, aki a '90-es években piacra dobta a fröccsöntött vuvut. Jelenleg havi 50 ezret adnak el ebből a színpompás és dobhártyapróbáló eszközből, sőt, Schalkwyk egy német cégnek is eladta a licencet.

A szentéletű Mthembunak az a problémája, hogy 1910 körül az ő egyházuk alapítója vezette be a gyilkos kürtöt, a dobszót kiegészítő istentiszteleti hangszerként, amit akkor még nádból farigcsáltak (később tértek át fémre), és gyógyító eszközként is alkalmaztak. (Gondolom, nem középfül-gyulladásnál.) Mthembu szerint kapitalistáék szembepisilték az egyházuk hagyományát a tömeggyártással. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a focimeccseken nem a gyár terjesztette el a vuvutrombikát, hanem a szóban forgó egyház tagjai, akik közül sokan az AmaZulu FC-nek szurkoltak. Ennek az első ligás csapatnak a '80-as évekbeli meccsein tűnt fel az Áldott és Átkozott Hangszer.

A Shembe Egyháznak is megjelentek azért a dollárjelek a pupilláján. Állítólag nem akarnak osztozni a gyártásból származó profiton, csakcsupán hagyományuk elismerését és icipici kárpótlást kívánnak, amiért vuvuzelát készítő híveiket jócskán megkárosította a tömeggyártás.

Búr barátunk cinizmustól fistelgő nyilatkozata: "Boldog vagyok, hogy megismerhettem a vuvuzela eredetének igaz történetét!"

Most kaptuk a hírt, hogy a pokol zsoldosai áram alá helyezték a kerti grillt.

Forrás: cnn.com

5 komment

Címkék: per egyház fc dél afrika vuvuzela shembe amazulu

A bejegyzés trackback címe:

https://blackmagic.blog.hu/api/trackback/id/tr642090955

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Serio (törölt) 2010.06.18. 12:48:25

"Neil van Schalkwyk"

A holland származásra való tekintettel a név kiejtése közelítőleg "VON SZKRALKVIK" lehet...

Pikszi · http://afeketezongora.blogspot.com/ 2010.06.18. 13:04:44

@Serio: Köszönjük a segélyt.
Gondolom, szépkiejtési versennyel szűrte meg a leendő üzleti partnereket, ahonnan a németeken kívül mindenki más kiesett.

motu 2010.06.18. 13:15:30

Sebaj, a licensz azonban minden téves elképzelés ellenére licenc, kéretik javítani :)

Pikszi · http://afeketezongora.blogspot.com/ 2010.06.18. 13:23:21

@motu: Nicsak, hirtelen átalakultunk az Anonim Lingvisztikaértők Kongresszusává.:)

Köszi, javítom, habár nem lehetetlen, hogy a ravasz VON SZKRALKVIK licenszt írt a szerződésbe, és átverte a becsületes germánokat.

motu 2010.06.18. 13:35:07

@Pikszi: Köszi.

Szerintem inkább a zmrzlina akut hiánya okozhatta :)