Szeretve Gyűlölt Erikssonunk, aki alig 3 hónapja üldögél az elefántcsontparti kispadon, de a jelenlegi már a 3. világbajnoksága, svéd óvatossággal bizakodott egy tegnapi interjú során.

Sokan állítják, a jelenlegi vébén az afrikai csapatok közül Elefántcsontpart juthat a legmesszebbre. Mit gondol erről?

Remélem, igazolhatjuk az elvárásaikat. Igazán jó csapatunk van, számos gyors, erős és technikás játékossal. Minden adott, hogy jól szerepeljünk, és habár rendkívül nehéz a csoportunk, a fiúk keményen dolgoznak, hogy elérjük a céljainkat. A hozzáállásuknak és a munkavégzésüknek igazán örülök.

Mire gondolt, amikor Drogba megsérült?

Hogy micsoda balszerencse. Mindenki tudja, mit jelent Didier a válogatottnak. A sérülése ellenére a csapattal van, reméljük, képes lesz játszani, egyelőre én magam se tudom megmondani, pályára tud-e lépni az első meccsen. Szerencsére nem ebben a pillanatban kell erről dönteni.

Meg tudná magyarázni, mi volt az ő szerepe az ön szakvezetői kinevezésében? Tényleg fölhívta, hogy meggyőzze, vállalja a munkát?

Nem, nem így történt. Először az elefántcsontparti szövetség elnöke lépett kapcsolatba velem, és tett ajánlatot. Miután elfogadtam, persze találkoztam Didier-vel is. Egyértelmű volt, hogy ez a következő lépés. Sok más játékost is felhívtam utána, de elsőként Didier-vel beszéltem, hisz ő a kapitány.

Elefántcsontpart egyetlen meccset sem veszített az ön elődje, Vahid Halilhodzic idején. De azt suttogták, a játékosok többsége nem szívesen utazott volna a vébére az ő parancsnoksága alatt. Mennyit számít az edző egy olyan csapatnál, amiben ennyi a sztár?

Főleg azért vagyok itt, hogy lefektessem az alapszabályokat, és kidolgozzam az elveket, amelyekhez a játékosoknak ragaszkodniuk kell. Én döntöm el, hogyan védekezzünk, hogyan támadjunk, mindazt, ami taktikailag számít. Elefántcsontpart kapitányának lenni épp olyan, mintha bármelyik más csapatot edzeném. Semmiben sem különbözik, itt is a játékosok a legfontosabbak. Kint a pályán minden rajtuk áll, ám a mai modern felfogásban nem küldheted ki őket egyszerűen annyival, hogy "Oké, fiúk, oldjátok meg magatok". Neked kell a helyére tenned a taktikát, a stratégiát és a rendszert. Mintha egy kirakóst fejeznél be.

Mit gondol, sikerült elnyernie a játékosai bizalmát?

Talán őket kéne megkérdeznie. (Mosolyog.) Szerintem igen. De persze most még könnyű, mert még egy meccset se játszottunk. Az igazság pillanata már közeleg, és, mint tudjuk, onnan, hogy először pályára lép a csapat, a vébén nagyon gyorsan zajlanak az események. A felkészülésünk sikerült, ennek örülök, és rendkívül elégedetté tesz, ahogy a fiúk a munkához hozzáállnak, mióta csak együtt dolgozunk.

Ha Drogba nem léphet pályára, mi lesz az ő szerepe a csapatban, a táborban?

Ezt még nem találtuk ki, hogy őszinte legyek. Még mindig úgy gondoljuk, felépül. Ő nagyon-nagyon fontos nekünk. Ő a csapatkapitány, évek óta a válogatott tagja, rendkívül tapasztalt, és évek óta magas színvonalon teljesít. Ráadásul igencsak sikeres bajnokságot tudhat maga mögött.

Mi a legfontosabb tanulság, amit az átélt két vébé tapasztalataiból levonhat?

Először is, ez egy hatalmas fesztivál, és büszkeséggel tölt el, ha az ember a része lehet. Ez nagyon fontos. Aztán, mint edző, a legeslegfontosabb dolog, amit tehetsz, hogy leveszed a terhet a játékosaid válláról. Óriási a nyomás, és ha enyhítheted valahogy, az nagyon pozitív. Nyugodtnak és lazának kell lenniük, amikor pályára lépnek, és csak a saját feladatukra szabad koncentrálniuk.

Nem ez az első alkalom, hogy az ön csapata Portugália ellen játszik. Mi a véleménye, mi történik majd?

Mire én a szövetségi kapitányi székbe kerültem, a sorsolás már megtörtént. Kemény a csoportunk, nagyon-nagyon kemény. De én bízom magunkban. Ha nem tenném, nem lennék itt.

Forrás: fifa.com, július 13.

7 komment

Címkék: interjú portugália drogba fifa eriksson

A bejegyzés trackback címe:

https://blackmagic.blog.hu/api/trackback/id/tr592079487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Murcy · http://tequilaborral.blogspot.com 2010.06.14. 10:25:18

mondanám, hogy borzasztó sablon válaszok, deát ezt a kérdezgetést, most tényleg, mit akartak tőle megtudni? nem szeretem az udvariassági interjúkat. (közben kis provokáció itt-ott, csk szép finoman)

Pikszi · http://afeketezongora.blogspot.com/ 2010.06.14. 10:42:27

@Murcy: Így tanítják a szakvezető iskolában. Csak egy olyan edzőt ismerek, aki azt mondaná, "nevetséges, amit a portugálok edzője művel, ha nem lennék én is portugál, a 'szánalmas pojáca' megnevezést használnám a kurafira".

Pikszi · http://afeketezongora.blogspot.com/ 2010.06.14. 13:46:53

@Murcy: Ah... most épp nem jön a nyelvemre a neve!

Maqus · http://oposszum.hu 2010.06.15. 09:12:25

Ezeket a szavakat tegnap Anthony Hopkins is használta a Ha eljön Joe Black c. filmben. Vajon miféle kapcsolat lehet Mourinho és Sir Hopkins között?

Pikszi · http://afeketezongora.blogspot.com/ 2010.06.15. 10:01:08

@Maqus: Sir Hopkins Mourinho bérmakeresztapja. De ezt mindenki tudja.
süti beállítások módosítása