(Valamivel ki kell töltenünk az időt, mialatt a brazilok telesírják a saját pézséjüknek tekintett sportsajtót.)
Napfényes kora délutánon két eleganciózus, frakkszerű öltönyben feszítő úr fészkelődik egy asztalnál. Az asztal a madridi Superluxurioso étterem egyik elkülönített zugában áll.
A kazah szűzlányok szőtte hófehér damasztabrosz alatt két teljesen egyforma fekete aktatáska.
- Florentino, nekem nincsenek nagy igényeim - gesztikulál az egyik dzsentlemanó finoman. Csak a váza dől rá a katalán puyolpörköltre, ami félig megrágva hever a tányéron. - Nem kérem az egész Intert. De azért Maicon és Milito olyan gyöngyszem, amit nem szórhatok az olasz disznók elé.
A másik úriembernek 5 percbe telik legyőzni a köhögőgörcsöt. Félrement volna a bilbaói tökropogós?
- Végül is, Josékám... Mi meg tudjuk adni Militónak az emelést, amit a nyomi milánóiak nem... Asszem.
José legyint. Most a 200 éves portói ömlik a márványpadlóra. Sebaj, a Beniteznek szólított pincsi jóízűen nyal bele.
- Ne sajnálja az Intert, Flori. Most tettek ajánlatot Mascheranóra, Elanóra, Benzemára és Higuainra. Úgy tudom, ők mind imádják a pármai sonkát és az olasz cipőket. Ja, és Di Mariát se felejtsük a Benficában a sok romlott erkölcsű portugál között senyvedni.
- Node Joséka, hiszen ön is...
- Én más vagyok. És ezt most utoljára mondom el.
Hirtelen csönd támad az asztalnál. Mígnem az étterem mandolinzenekara rákezd Enrique Iglesias Bailamos c. dalának pengetős átiratára.
Az átigazolási hírek forrása: L'Équipe.com